Tele van szeméttel a hazai vasútállomások környéke
A MÁV eddig 155 millió forintot költött takarításra.
A MÁV eddig 155 millió forintot költött takarításra.
Jelenleg törvény tiltja, hogy személyautók esetében pénzt szedjen az önkormányzat a közút használatért.
Hiába olvasztották össze a kórházat a Semmelweis Egyetemmel, a két intézmény mást kommunikál.
Több millió forintot kapnak a leköszönő polgármesterek a ki nem vett szabadságaikért. Kiderült, hogy három fővárosi volt fideszes városvezető is komoly összeget kap.
Csak bukósisakot viseltek, védőruhát nem.
Van, ahol már a szakrendelésre is várólista van.
A Momentumnál azt mondják, a zuglói közbeszerzés szabályos volt.
Az RTL Klub Házon kívül című műsora készített riportot a darnózseli hentesként elhíresült férfiról, akit azzal vádolnak, hogy 2014 májusában megölte a feleségét. A férfi tagadja a gyilkosságot, a felesége bátyja viszont biztos a bűnösségében.
A rendező Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány állítása szerint szabályosan költötték el a pénzeket.
A súlyos sérülteknek a kétharmada nem volt bekötve.
A tehetségkutató 36,2 százalékos közönségaránnyal futott, közel 1 millió 100 ezren látták.
Az utca egyik fele Szigetszentmiklóshoz tartozik, a lakók attól tartanak, hogy nem fognak tudni kihajtani az utcára, ha befejeződik az útfelújítás.
A bölcsőde-felújítást végző kivitelező nevében kérték, hogy a korábbitól eltérő folyószámlára utalják a pénzt.
Korábban maximum egy hetet kellett várni a műszaki vizsgára.
A férfit elgázolta a vonat, a család elmondása szerint az intézmény nem értesítette őket.
Az RTL-nek kedvező fejlemények történnek a tévés piacon.
Két új saját gyártású heti sorozatot, új saját gyártású napi telenovellát és egy bűnügyi műsort jelentett be az RTL Magyarország. Visszatér a legnagyobb kedvenc és érkezik az utóbbi évek legvadabb énekes showműsora is.
"Anti bácsi" produkcióján mindenki sírt, ByeAlex szerint komoly esélye van nyerni.